Bútor restaurálás árak – amit tudni érdemes

Antik bútor restaurátor

Fehér László, restaurátor,  mobil: +36-30-941-86-39

Miért restauráltassunk bútort? Főként milyen árakkal kell számolnunk? Egy családi örökségből származó antik komód, netán a neten megtetszett, kialkudott, megvett étkező garnitúra? Azt szeretnénk, ha ez lenne a lakásunk dísze, hogy nemcsak kényelmesen, de gyönyörködve a szép bútorban éljük mindennapjainkat?

Nos, igen, ha lehetőségünk adódik rá, megvesszük az áhított darabot. Azonban azt is szeretnénk, ha hibátlan állapotú lenne, mintha most került volna ki a mester kezéből, egyenesen a mi lakásunkba. Nem szeretnénk látni az idő múlását rajta, egy-egy fénytelen foltot, ütésnyomot. Tudjuk, hogy mindent megvisel az idő, a bútorokat is. Ezért is fordulunk szakemberhez. Nem lényegtelen kérdés, hogy mennyiért is, milyenek a bútor restaurálás árak? Szét kell néznünk minél több helyen, érdemes internetes fórumokra ellátogatni, hátha kapunk egy jó ötletet, kihez is menjünk, kit bízzunk meg a munkával.

A bútorrestaurátor újjá fogja varázsolni a megkopott bútorokat, visszaadja fényüket, meghosszabbítva életüket, és nem utolsó sorban a tetszésünket elnyeri. Sok mindentől fog függni az ár. Hogy mekkora bútorról van szó, milyen állapotban van, mennyi javítás szükséges.

Ez minden esetben egyedi, tehát ne hallgassunk a szomszédokra, kollégákra, akik elmesélik, hogy nekik mennyiért javították, újították fel a bútorukat. A hozzáértő szakember fel fogja mérni az állagát, elmondja, hogy mit miért kell javítani, milyen anyagok szükségesek a javításhoz, ezáltal milyenek lesznek a bútor restaurálás árak. Nem biztos, hogy az olcsóbbat ígérő lesz a minőségileg jobb megoldás. Ha referenciát kérünk, biztosan kapunk, mert a szakmai hírnév kötelez.

Sokan felteszik a kérdést: érdemes restaurálni? Mindenki magában vegye sorra az indokokat, miért igen és miért nem. Biztosan nem olcsó mulatság, de nem is az olcsóság, vagy drágaság az, ami egy antik bútor esetében a mérvadó. Fel kell mérnünk az igényt, hogy szeretnénk-e megtartani az értékes bútort, még azon az áron is, hogy sokat kell rá költenünk.

Ha igennel válaszolunk, akkor a továbbiakban nem a bútor restaurálás árak fogják meghatározni a javítás tényét, hanem a szakmaiság, hogy milyenné válik a felújított bútor. És utólag meg fogjuk dicsérni magunkat, hogy nem hagytuk, hogy tönkremenjen álmaink bútora. Egy fárasztó nap után hazaérve, kényelmesen kávét szürcsölve az antik komód mellet jól fogjuk érezni magunkat.

Megkereséseit várom köszönettel emailban és telefonon egyaránt.

Kérem, hogy mobil telefonon, szükség esetén SMS-ben hagyjon üzenetet, amennyiben nem lennék elérhető. Amint tudom, vissza hívom!

Fehér László, mobil: +36-30-941-86-39

Bútor restaurálás árak – amit tudni érdemes
Értékelés