Bull kerekasztal felújítva

Bull kerekasztal az 1800-az évekből kagyló és igazgyöngy berakással, réz intarziával. Jellegzetessége, hogy a megszokott ébenfából készült intarzia berakás helyett sárgaréz intarziával készült.

Bár a bútor stílusában manapság nagyon kevés tárgy lelhető fel, nagyon szerencsés körülménynek számít, hogy meglehetősen rossz állapotához képest nagyon sok eredeti darab megvolt benne, így az eredeti állapotának megfelelően restaurálni tudtuk.

Mint ahogy a fotókon látható, amikor hozzám került a bútor, rengeteg intarzia és igazgyöngy hiányzott belőle, de mint ahogy említettem, 99%-ban olyan részek hiányoztak, amelyek ismétlődnek, így nem kellett az Iparművészeti Múzeum Könyvtárában külön kutatómunkát végezni.

Mivel nagyon nehéz Magyarországon kikészített kagylót vásárolni, így azon szükséges megoldásokhoz kellett folyamodnunk, hogy kimentünk a Dunára kagylót szedni, és ezeket a kagylókat több napon keresztül főztük (erre azért volt szükség, hogy puhává tudjuk tenni, a görbe felületeket ki tudjuk egyenesíteni), és ezekket a darabokkal a hiányos részeket a bútoron pótolni tudtuk.

A réz pótlásánál könnyebb dolgunk volt, hiszen arra a formára kellett kivágni és beilleszteni a bútor felületébe. mindezek után szintbe csiszoltuk, majd politurral (arany shellakkal) magas fényre fényeztük.

Tulajdonos: Kolumbiai Nagykövetség

Bull kerekasztal felújítva
5 (100%) 1 szavazat